Tisztújító közgyűlés május 13-án
Új vezetősége van a Magyar Történelmi Társulatnak
2023. május 13-án tisztújító közgyűlést tartott a Magyar Történelmi Társulat
Hermann Róbert elnök úr megnyitója után Csukovits Enikő főtitkár asszony elmondta éves beszámolóját a Társulat 2022. évi működéséről. A leköszönő elnök és főtitkár egyúttal értékelte a két cikluson (8 éven) át elvégzett társulati munkát, kitekintve a tagozatok, csoportok működésére is. A főtitkári beszámolót után a tagozatok vezetői, valamint a Századok felelős szerkesztője referált a közgyűlésnek.
Ezt követően került sor a Magyar Történelmi Társulat tisztújítására. Ennek eredménye:
elnök: Fodor Pál
főtikár: Ablonczy Balázs
főtitkárhelyettes: G. Etényi Nóra
alelnökök:
A.Sajti Enikő (SZTE)
Bagi Dániel (ELTE )
Bárány Attila (DE)
Romhányi Beatrix (KRE )
Szovák Kornél (PPKE)
titkárok:
Krász Lilla (ELTE ) Pap József (EKE)
Ring Orsolya (ELTE ) Pihurik Judit (SZTE)
Szabó András Péter (BTK TTI) Rácz György (MNL)
Szende Katalin (CEU)
Tóth Imre (Soproni Múzeum)
igazgatóválasztmányi tagok:
Bertényi Iván ifj. (Bécs CH)
Dobszay Tamás (ELTE )
Eiler Ferenc (BTK TK)
Fazekas Csaba (ME)
Forgó András (PTE)
Géra Eleonóra (BFL, ELTE )
Hermann Róbert (HIM, KRE , Veritas)
Kenyeres István (BFL)
Körmendi Tamás (ELTE )
Kulcsár Krisztina (MNL)
Mészáros Kálmán (HIM)
Nemes Gábor (Győr Egyházmegyei Levéltár)
Pallai László (DE)
Pap József (EKE)
Pihurik Judit (SZTE)
Rácz György (MNL)
Rüsz-Fogarasi Enikő (BBTE Kolozsvár)
Simon Attila (Somorja, Fórum Intézet)
Ujváry Gábor (Veritas)
Vitári Zsolt (PTE)
Z. Karvalics László (IASK Kőszeg)
revíziós bizottság:
C. Tóth Norbert (MNL)
Fiziker Róbert (MNL)
Hornyák Árpád (BTK TTI, PTE)
a Századok főszerkesztője: Csukovits Enikő (BTK TTI)
A közgyűlést Hermann Róbert előadása zárta.
Leköszönő tisztviselőinknek köszönjük kitartó munkáját, az újonnan megválasztott vezetőségnek sikeres működést kívánunk!
Pákozdtól Schwechatig
Időpont: 2023. 10. 04. 17:00
Hermann Róbert új könyvének bemutatója
Nándorfehérvár 1521. évi ostroma és elvesztése
Időpont: 2023. 10. 03. 15:00
Könyvbemutató a Magyar Történelmi Társulat Nyugat-Dunántúli Csoportja és az ELTE Berzsenyi Dániel Tanárképző Központ rendezésében
Helytörténeti munkák a XX. század történetéből
Időpont: 2023. 09. 27. 13:00
A Magyar Történelmi Társulat Nyugat-Dunántúli Csoportjának konferenciája
A Herczeg és birodalma
Időpont: 2023. 09. 26. 10:00 - 2023. 09. 27. 17:00
A BTK Irodalomtudományi és Történettudományi Intézetének konferenciája
Huszárok, határok, családok
Időpont: 2023. 09. 13. 14:00
Könyvbemutató a Magyar Történelmi Társulat Nyugat-Dunántúli Csoportjának rendezésében