A Magyar Történelmi Társulat a társalapítókkal együtt pályázatot ír ki a Dr. Gyapay Gábor Történelemtanári Díjra. A díjat dr. Gyapay Gábor (1924–2009), a magyar történelemtanítás emblematikus alakja, a Fasori Evangélikus Gimnázium újjászervezője születésének 100. évfordulójára alapítottuk, és hirdetjük meg 2024-től kezdődően évente a kiemelkedő szakmai munkát végző középiskolai történelemtanárok munkájának elismerése.
A díjra olyan jelenleg is aktív, a középiskolák 9-12. évfolyamában tanító, történelem szakos pedagógusok jelölhetők, akik dr. Gyapay Gábor nyomdokain haladva különleges teljesítményt nyújtanak
– a történelem magas szintű, élvezetes, a diákok érdeklődését felkeltő és tudásukat elmélyítő tanításában olyanok számára is, akik természettudományos, műszaki, orvosi, vagy más pályára
készülnek;
– a történelem tantárgy iránt különösen érdeklődő diákok tehetséggondozásában, egyéni felkészítésében a tantárgyi versenyekre, bölcsészkutatói- vagy tanári életpályára;
– az egyéni segítségre szoruló diákok felzárkóztatásában, személyre szabott feladatokkal, szociális érzékenységgel, empátiával végzett tanári munkájukkal;
– a történelem tanórán kívüli megismerésének elősegítésében (szakkörök, nyári táborok, helyismereti séták, múzeumok látogatása, közösségi régészeti-, levéltári-, helytörténeti kutatásban való részvétel megszervezése és támogatása);
– a történelem és rokon tudományai kutatásában, szaktanulmányok, forráskiadványok, online fórumok létrehozásában, módszertani kiadványok összeállításában.
Nem elvárás, hogy a jelölt pedagógus minden felsorolt területen kiemelkedő tevékenységet végezzen.
A díjra az arra érdemes pedagógusokat jelölhetik:
– diákjaik;
– szülői munkaközösségek;
– kollégáik;
– más helyi vagy szakmai közösségek és szervezetek.
Saját jelöléssel nem lehet pályázni.
A jelölést indoklással, a díj odaítélése szempontjából jelentős tevékenységek tömör (kategóriánként legfeljebb 500 szó) bemutatásával a mellékelt űrlap elektronikus kitöltésével online kérjük beküldeni a gyapaydij@gmail.com címre 2024. november 15-ig.
A díj egy iparművészeti alkotásból (vándordíj), ösztöndíj formájában kifizetett bruttó 250.000 forint összegű pénzdíjból és elismerő oklevélből áll. A díj odaítéléséről az alapítókat képviselő szakmai zsűri dönt.
A kuratórium tagjai
Támogatók:
Arcanum, Atlantisz könyvkiadó, Atlantisz Könyvkiadó, Eötvös Collegiumért Alapítvány, Magvető Kiadó, Magyarországi Evangélikus Egyház, Magyar Zene Háza és a Válasz Online.
Nagyon köszönjük minden egyéni támogatónak is a hozzájárulást!
Csillag a házon, csillag a kabáton – A sárga csillag a magyarországi vészkorszakban
Időpont: 2025. 05. 27. 17:00
Kötetbemutató
Levéltári Délutánok: Ö. Kovács József – A szovjet csapatok magyarországi tartózkodását jogilag rendező egyezmény
Időpont: 2025. 05. 20. 17:00
A Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Történelmi Társulat előadássorozatának tizenkettedik rendezvénye
Eszterházy Károly és püspöktársai
Időpont: 2025. 05. 15. 14:00 - 2025. 05. 16. 16:20
Az Eszterhazyanum Kutatócsoport jubileumi tudományos konferenciája
A mohácsi csata
Időpont: 2025. 05. 12. 17:00
A „Mohács 1526–2026 rekonstrukció és emlékezet" című sorozatban megjelent kötet bemutatója
Mecenatúra és tudománytörténet a koraújkorban. Carolus Clusius (1526–1609) és Szombathely
Időpont: 2025. 05. 08. 14:00
A Magyar Történelmi Társulat Nyugat-Dunántúli Csoportjának konferenciája