Ki volt Dr. Gyapay Gábor?

Dr. Gyapay Gábor (1924–2009) Isaszegen született felvidéki eredetű értelmiségi családban. A Fasori Evangélikus Gimnáziumban való tanulmányai, majd egyetemi évek alatt az Eötvös Collegium tagsága életre szóló hatást tett rá. 1948-ban történelem–latin szakos tanárként végzett, fiatal értelmiségiként a Válasz című folyóirat köréhez kapcsolódott. Pályája elején egykori iskolájában, a Fasori Evangélikus Gimnáziumban dolgozott, majd annak megszüntetése után számos budapesti gimnáziumban tanított.
Tanári működésének leghosszabb és legsikeresebb időszakát 1970–1989 között a Fazekas Mihály Gimnáziumban töltötte. Aktívan részt vett a Fasori Evangélikus Gimnázium felélesztésének az előkészítésében, 1989-ben az újraindul iskola első igazgatója lett. Az aktív tanítástól hetvenöt éves korában, 1999-ben vonult vissza.
A Gyapay Gábor által írt tankönyvek több generáció számára a történelem megismerésének első lépcsőjét jelentették. Lebilincselő tanáregyéniség volt, a tudós-tanár megtestesítője, a történelemtanítás módszertanának megújítója. Az órai előadásain magától értetődő természetességgel használt különböző jellegű történeti forrásokat, hivatkozott régészeti leletekre, mutatott be művészettörténeti alkotásokat, említett irodalmi műveket, és kapcsolta össze ezeket saját élményeivel és tapasztalataival.
Aki a tanítványa lehetett a történelem mellett emberileg is sokat tanulhatott tőle.
A díj kezdeményezői: Nagy Balázs, Szálka Zsuzsanna, Szende Katalin
A kép a Gyapay-család fotóarchívumából származik.
Dr. Gyapay Gábor Történelemtanári Díj
Időpont: 2025. 12. 12. 17:00
Díjátadó a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumban
Határátlépések
Időpont: 2025. 12. 06. 11:00
Tisztelgő konferencia Kaposi József 70. születésnapja alkalmából
Mohács 500 – Antemurale Christianitatis II.
Időpont: 2025. 11. 28. 09:00 - 2025. 11. 29. 16:00
Mohácstól Európáig: összefogás és emlékezet
Levéltári Délutánok: Végső István – Lemondó nyilatkozat a fürdőszobából: Horthy Miklós lemondásának körülményei
Időpont: 2025. 11. 25. 17:00
A Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Történelmi Társulat előadássorozatának rendezvénye
Vadászok • Vadásznépek • Vadak
Időpont: 2025. 11. 19. 10:15
Tudományos konferencia a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából