Levéltári Délutánok: Ö. Kovács József – A szovjet csapatok magyarországi tartózkodását jogilag rendező egyezmény
A Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Történelmi Társulat előadássorozatának tizenkettedik rendezvénye
A Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Történelmi Társulat tisztelettel vár minden érdeklődőt Ö. Kovács József történész, levéltáros (MNL) a szovjet csapatok magyarországi tartózkodását jogilag rendező egyezményt bemutató előadására, mely egyúttal a Levéltári Délutánok rendezvénysorozat tizenkettedik eseménye.
A rendezvénysorozat célja, hogy a meghívott történészek, levéltárosok A nemzet emlékezete. A magyar történelem mérföldkövei című kiállításon szereplő levéltári forrásokat középpontba állítva, az azokhoz kapcsolódó sorsfordító vagy jelentős történelmi eseményeket közérthetően, ismeretterjesztő módon közelebb hozzák az érdeklődők számára.
A rendezvény időpontja és helyszíne: 2025. május 20. (kedd), 17 óra, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Kiállító- és konferenciaterem (1014 Budapest, Bécsi kapu tér 2–4.)
A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Részvételi szándékukat az alábbi űrlapon jelezhetik.
A rendezvénysorozat további előadásai elérhetőek az alábbi hivatkozás alatt.
Fotó: Fortepan / Bojár Sándor
Balaton a „százszoros éden”
Időpont: 2026. 08. 11. - 2026. 08. 14.
Nyári konferenciatábor
Balaton a „százszoros éden”
Időpont: 2026. 08. 11. 14:00 - 2026. 08. 14. 12:00
Nyári konferenciatábor
Levéltári Délutánok: Katona Csaba – Rigó Jancsi és Clara Ward. Egy nemzetközi celebbotrány a 19. század végén
Időpont: 2026. 05. 26. 17:00
A Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Történelmi Társulat előadássorozatának rendezvénye
Levéltári Délutánok: Csorba László – „Korunk szelleme a demokrácia”: A Kossuth-emigráció az Újvilágban"
Időpont: 2026. 05. 12. 17:00
A Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Történelmi Társulat előadássorozatának rendezvénye
Az oszmánellenes harcok képzőművészeti ábrázolása a 16–19. században
Időpont: 2026. 04. 28. 10:00
Emlékkonferencia a mohácsi csata 500. évfordulója alkalmából