Levéltári Délutánok: Germuska Pál – Magyar-szovjet jóvátételi szerződés
A Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Történelmi Társulat előadássorozatának tizenegyedik rendezvénye
A Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Történelmi Társulat tisztelettel vár minden érdeklődőt Germuska Pál történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatalának kutatója a magyar-szovjet jóvátételi szerződést bemutató előadására, mely egyúttal a Levéltári Délutánok rendezvénysorozat tizenegyedik eseménye.
A rendezvénysorozat célja, hogy a meghívott történészek, levéltárosok A nemzet emlékezete. A magyar történelem mérföldkövei című kiállításon szereplő levéltári forrásokat középpontba állítva, az azokhoz kapcsolódó sorsfordító vagy jelentős történelmi eseményeket közérthetően, ismeretterjesztő módon közelebb hozzák az érdeklődők számára.
A rendezvény időpontja és helyszíne: 2025. április 29. (kedd), 17 óra, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Kiállító- és konferenciaterem (1014 Budapest, Bécsi kapu tér 2–4.)
A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Részvételi szándékukat az alábbi űrlapon jelezhetik.
A rendezvénysorozat további előadásai elérhetőek az alábbi hivatkozás alatt.
Fotó: Fortepan / Vörös Hadsereg
Csillag a házon, csillag a kabáton – A sárga csillag a magyarországi vészkorszakban
Időpont: 2025. 05. 27. 17:00
Kötetbemutató
Levéltári Délutánok: Ö. Kovács József – A szovjet csapatok magyarországi tartózkodását jogilag rendező egyezmény
Időpont: 2025. 05. 20. 17:00
A Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Történelmi Társulat előadássorozatának tizenkettedik rendezvénye
Eszterházy Károly és püspöktársai
Időpont: 2025. 05. 15. 14:00 - 2025. 05. 16. 16:20
Az Eszterhazyanum Kutatócsoport jubileumi tudományos konferenciája
A mohácsi csata
Időpont: 2025. 05. 12. 17:00
A „Mohács 1526–2026 rekonstrukció és emlékezet" című sorozatban megjelent kötet bemutatója
Mecenatúra és tudománytörténet a koraújkorban. Carolus Clusius (1526–1609) és Szombathely
Időpont: 2025. 05. 08. 14:00
A Magyar Történelmi Társulat Nyugat-Dunántúli Csoportjának konferenciája