Menü
Saját programok és hírek

Levéltári Délutánok: Germuska Pál – Magyar-szovjet jóvátételi szerződés

A Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Történelmi Társulat előadássorozatának tizenegyedik rendezvénye

A Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Történelmi Társulat tisztelettel vár minden érdeklődőt Germuska Pál történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatalának kutatója a magyar-szovjet jóvátételi szerződést bemutató előadására, mely egyúttal a Levéltári Délutánok rendezvénysorozat tizenegyedik eseménye.

 

A rendezvénysorozat célja, hogy a meghívott történészek, levéltárosok A nemzet emlékezete. A magyar történelem mérföldkövei című kiállításon szereplő levéltári forrásokat középpontba állítva, az azokhoz kapcsolódó sorsfordító vagy jelentős történelmi eseményeket közérthetően, ismeretterjesztő módon közelebb hozzák az érdeklődők számára.

 

A rendezvény időpontja és helyszíne: 2025. április 29. (kedd), 17 óra, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Kiállító- és konferenciaterem (1014 Budapest, Bécsi kapu tér 24.)

 

A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Részvételi szándékukat az alábbi űrlapon jelezhetik. 

 

A rendezvénysorozat további előadásai elérhetőek az alábbi hivatkozás alatt.

 

Fotó: Fortepan / Vörös Hadsereg

Programnaptár
Programok a közeljövőben
Támogatóink
 
 
 
Facebook
Az adó 1%-ának felajánlása
A Magyar Történelmi Társulat köszönettel fogad minden olyan támogatást, amely hozzásegíti tudományos és ismeretterjesztő céljai megvalósításához (adószám: 19007706-1-43). Köszönjük!