Levéltári Délutánok: Zeidler Miklós – A Trianonban kötött békeszerződés
A Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Történelmi Társulat előadássorozatának tizedik rendezvénye
A Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Történelmi Társulat tisztelettel vár minden érdeklődőt Zeidler Miklós történész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem habilitált egyetemi docense a Trianonban kötött békeszerződést bemutató előadására, mely egyúttal a Levéltári Délutánok rendezvénysorozat tizedik eseménye.
A rendezvénysorozat célja, hogy a meghívott történészek, levéltárosok A nemzet emlékezete. A magyar történelem mérföldkövei című kiállításon szereplő levéltári forrásokat középpontba állítva, az azokhoz kapcsolódó sorsfordító vagy jelentős történelmi eseményeket közérthetően, ismeretterjesztő módon közelebb hozzák az érdeklődők számára.
A rendezvény időpontja és helyszíne: 2025. április 8. (kedd), 17 óra, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Kiállító- és konferenciaterem (1014 Budapest, Bécsi kapu tér 2–4.)
A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Részvételi szándékukat az alábbi űrlapon jelezhetik.
A rendezvénysorozat további előadásai elérhetőek az alábbi hivatkozás alatt.
Fotó: Agence de presse Mondial Photo-Presse / Wikipedia
Magyarország és a frankofón világ kapcsolatai a levéltári kutatások tükrében
Időpont: 2025. 04. 09. 09:00 - 16:00
Hungarika workshop a Magyar Nemzeti Levéltárban
Levéltári Délutánok: Zeidler Miklós – A Trianonban kötött békeszerződés
Időpont: 2025. 04. 08. 17:00
A Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Történelmi Társulat előadássorozatának tizedik rendezvénye
Levéltári Délutánok – Deák Ágnes: A kiegyezés
Időpont: 2025. 04. 01.
A Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Történelmi Társulat előadássorozatának kilencedik rendezvénye
Évforduló 1825–2025. A Magyar Tudományos Akadémia alapítása és szombathelyi tudósai
Időpont: 2025. 03. 28. 14:00
A Magyar Történelmi Társulat Nyugat-Dunántúli Csoportjának rendezvénye
Jeszenszky Géza: Az elveszett presztízs, Szeghő Patrik: A béke bajnokai, Beretzky Ágnes: A nemzeteszme brit szemmel
Időpont: 2025. 03. 26. 17:00
Közös könyvbemutató