Menü
Our programs and news

Levéltári Délutánok – Rácz György: Az Aranybulla

A Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Történelmi Társulat előadássorozatának harmadik rendezvénye

A Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Történelmi Társulat tisztelettel vár minden érdeklődőt Rácz György főlevéltáros, a Magyar Nemzeti Levéltár tudományos igazgató-helyettese az Aranybullát bemutató előadására, mely egyúttal a Levéltári Délutánok rendezvénysorozat harmadik eseménye.

 

A rendezvénysorozat célja, hogy a meghívott történészek, levéltárosok A nemzet emlékezete. A magyar történelem mérföldkövei című kiállításon szereplő levéltári forrásokat középpontba állítva, az azokhoz kapcsolódó sorsfordító vagy jelentős történelmi eseményeket közérthetően, ismeretterjesztő módon közelebb hozzák az érdeklődők számára.

 

A rendezvény időpontja és helyszíne: 2024. október 8. (kedd), 17 óra, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Kiállító- és konferenciaterem (1014 Budapest, Bécsi kapu tér 24.)

 

A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Részvételi szándékukat az alábbi űrlapon jelezhetik. 

 

A rendezvénysorozat további előadásai elérhetőek az alábbi hivatkozás alatt.

 

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Program calendar
Upcoming programs
Our Sponsors
 
 
 
Facebook
Donation of 1% of tax
The Hungarian Historical Society is grateful for any support that helps it to achieve its scientific and educational goals (tax number: 19007706-1-43).