Menü
Saját programok és hírek
 

Vekerdi Online Klub

Bemutatkoznak a Vekerdi László szakosztály új jelentkezői: Fabó Edit és Varga Szabolcs

Vekerdi Online Klub 2021. november 25-én (csütörtök) 16 órától, ahol:

 

bemutatkoznak a Vekerdi László szakosztály új jelentkezői
(Minden új jelentkezővel először interjú készül, majd félidőtől bárki kérdezhet, beszélgetünk.)

 

Eseményünk Zoom linkje (már 15.45-től élni fog): https://us02web.zoom.us/j/86956094218?pwd=WXE0aS91bUVPeVlSWEJ3N0tZT2p5Zz09

 

November 25-én két kutatóval ismerkedünk:
16 órától: dr. Fabó Edittel beszélgetünk. Javasolt témája: A dualizmus kori nemzeti ünnepek kultusza és társadalmi programképző szerepe

 

"Fabó Edit 1964. november 19-én született Orosházán, mégis Gyomaendrődön nőtt fel orvos családban. Első, könyvtár-magyar szakos diplomáját megszerezve 1987-ben Budapestre költözött, és az ELTE Egyetemi Könyvtárban helyezkedett el. A közel háromévtizedes, sokrétű könyvtári munkája kiterjedt kulturális és tudományos projektek szervezésére, rendezésére, s mindemellett médiamenedzseri (1998) és szociológusi (2000) végzettséget szerzett, illetve a történelemtudományok területén megkapta PhD-fokozatát (2009). 2010-től kezdődően csatlakozott különböző hazai és külföldi tudományos társaságokhoz. Egyedülállóként több mint két évtizede él a Belvárosban. Kikapcsolódásként szívesen jár színházba, kiállításokra és kirándulásokra."

 

Edit egy újságcikkét is elküldte:  ide kattintva olvasható 

 

 

17 órától dr. Varga Szabolccsal beszélgetünk. Javasolt témája: Létezik-e horvát-magyar közös múlt, és mire lehetne használni most?

 

"Varga Szabolcs vagyok, 1978-ban születtem Veszprémben. A Pécsi Tudományegyetemen történelmet és klasszika-filológiát tanultam. 2008-ban doktoráltam. 17 évet tanítottam egyházi felsőoktatási intézményben, és hosszú időn át vettem részt az M5 Felsős című ismeretterjesztő műsorában. Nős vagyok, három gyermekünk van, 11-16 éves kor között. Baranya megyében Magyaregregyen élünk, ami arról ismert, hogy a határában áll a Máré-vár és itt játszódik az Egri Csillagok nyitójelenete. A BTK TTI Közép-Európa és Balkán Története osztályon dolgozom."

 

Szabolcs bemutatkozó tanulmánya itt érhető el.

 

Mint mindig, online klubunk ingyenes és nyilvános, vendégeket is szívesen látunk!

Programnaptár
Mai napi programok
Erre a napra nincsenek programok.
Támogatóink
 
 
Facebook
Az adó 1%-ának felajánlása
A Magyar Történelmi Társulat köszönettel fogad minden olyan támogatást, amely hozzásegíti tudományos és ismeretterjesztő céljai megvalósításához (adószám: 19007706-1-43). Köszönjük!