Menü
Saját programok és hírek

Hermann Róbert: Áruló vagy korának legnagyobb hadvezére?

Görgei Artúr halálának 100 éves évfordulójára emlékezve társulatunk elnöke tart előadás Bécsben

2016. december 5-én 19 órai kezdettel a Collegium Hungaricum (Bécs 1020 Hollandstrasse 4) Balaton termében tart előadást a történelem vitatott személyiségéről, Görgei Artúrról Hermann Róbert, az MTT elnöke.

A meghívóból idézve:

Görgei Artúr megítélésében máig is kísért a kortársak egy részének negatív véleménye. Kossuth Lajos egy hónappal a vereség után már árulónak nevezte, s ezt a vádat az emigránsok többsége mellett a hazai közvélemény jelentős része is átvette. Az előadás a legújabb kutatások alapján azt vizsgálja, hogy milyen hadvezér volt Görgei Artúr, s egyáltalán felelőssé tehető-e a szabadságharc katonai vereségéért, vagy cselekedeteit a racionalitás és a katonáiért érzett felelősség motiválta.

Programnaptár
Programok a közeljövőben
Támogatóink
 
 
 
Facebook
Az adó 1%-ának felajánlása
A Magyar Történelmi Társulat köszönettel fogad minden olyan támogatást, amely hozzásegíti tudományos és ismeretterjesztő céljai megvalósításához (adószám: 19007706-1-43). Köszönjük!