Emlékezés a mohácsi csatára
Felhívás Századok különszámok megjelenésére
A mohácsi csata 500. évfordulójáról történő méltó megemlékezés előkészítésére a Magyar Történeti Társulat Századok című folyóirata a Lechner Nonprofit Kft.-vel együttműködésben az első (1526) és a második (1687) mohácsi csatának szentelt különszámot kíván megjelentetni 2024-ben, illetve 2025-ben. A különszámok könyvformában, a Századok Könyvek sorozatban jelennek meg.
A különszámok szerkesztői (Fodor Pál, Kenyeres István, Toma Katalin) várják a két csatával és korszakukkal foglalkozó kutatók tanulmányait, amelyek politikatörténeti, hadtörténeti, tájtörténeti, gazdasági, emlékezeti stb. szempontból tárgyalják a két sorsfordító eseményt és azok európai összefüggéseit. A tanulmányokat a Századok folyóirat formai követelményei szerint kell elkészíteni, a terjedelem legalább egy és legfeljebb 2 szerzői ív (40 000 karakter, továbbá illusztrációk). A meghirdetésre beérkezett tanulmányok közül a szerkesztők választják ki a kötetbe kerülő írásokat. Az 1526-os csatával foglalkozó tanulmányok beküldésének határideje: 2024. július 30., az 1687-es csatával foglalkozóké: 2025. április 15.
„Szándékom tiszta…” – Ember az Akadémia mögött
Időpont: 2025. 03. 19. 18:00 - 19:15
Könyvbemutató
Levéltári Délutánok – Kulcsár Krisztina: Az Erdélyi Nagyfejedelemség rangemelő privilégiumlevele
Időpont: 2025. 03. 04. 17:00
A Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Történelmi Társulat előadássorozatának hetedik rendezvénye
Egyetemjárás a középkorban és a kora újkorban itthon és külföldön
Időpont: 2025. 02. 25. 15:00 - 18:00
A HUN-REN – ELTE Egyetemtörténeti Kutatócsoport zárókonferenciája
Az életrajz alkonya?
Időpont: 2025. 02. 19. 16:00
Kerekasztal a biográfia-írásról
A magyar holokauszt története jogfosztástól deportálásig
Időpont: 2025. 01. 21. 13:00 - 2025. 01. 22. 12:00
Molnár Judit előadásai Kaposváron