Felhívás doktoranduszoknak recenzió készítésére
Társulatunk lapja, a Századok hirdetménye
A Magyar Történelmi Társulat folyóirata, a Századok, felhívással fordul a magyarországi és határon túli doktoranduszokhoz. Olyan recenziókat várunk, amelyek a közelmúltban (2021-ben, 2022-ben) Magyarországon vagy külföldön megjelent, új és jelentős tudományos eredményeket tartalmazó, magyar vonatkozású történelmi tárgyú szakmunkák (elsősorban monográfiák, forráskiadványok és tematikus tanulmánykötetek) érdemi, elemző és értékelő bemutatására vállalkoznak.
Az írások elkészítésekor a szerzők legyenek tekintettel a következőkre: a recenziók lábjegyzeteket nem tartalmazhatnak, maximális terjedelmük szóközökkel együtt 12 ezer leütés. A választott kötetről nem tartalmi kivonatokat vagy ismertetéseket várunk: a benyújtott szövegnek kritikus módon kell értékelnie a recenzeált munkát. A szerzőnek egyértelműen ki kell fejeznie egyetértését vagy ellenvéleményét a szöveg főbb megállapításaira, módszertani elveire, felépítésére, illetve a felhasznált szakirodalomra és a forrásbázisra vonatkozóan. Világossá kell válnia annak, hogy az elemzett munka mennyiben javította/befolyásolta tárgyának jobb megértését, miben hozott újat az eddigi ismeretekhez képest.
A benyújtott munkák közléséről minden esetben a szerkesztőség dönt. Az elbírálás során a szöveg minőségét és nyelvi szabatosságát is meghatározó tényezőnek tekintjük.
E felhívással a lap szeretne publikálási lehetőséget nyújtani a pályájukat kezdő fiatal kutatóknak, egyúttal hozzá kíván járulni a felgyorsuló (hazai és nemzetközi) szakkönyvkiadás minél hatékonyabb hazai recepciójához is.
Az elkészült recenziókat folyamatosan várja a Századok recenziós rovatának két szakszerkesztője:
Bácsatyai Dániel (daniel.bacsatyai@gmail.com) és Bartha Ákos (bartha.akos@abtk.hu).
Bánffy 150
Időpont: 2023. 05. 17. 10:00 - 14:00
Konferencia gróf Bánffy Miklós születésének 150. évfordulója alkalmából
Meghívó a Magyar Történelmi Társulat tisztújító közgyűlésére
Időpont: 2023. 05. 13. 10:00 - 14:00
A jáki Szent György-templom az újabb kutatások tükrében
Időpont: 2023. 05. 11. 10:00 - 16:00
Tudományos konferencia az MTA Közgyűlése keretében
VISEGRÁD 1323 – 2023. Az Anjou-ház magyarországi berendezkedése
Időpont: 2023. 04. 28. 09:30
Magyar-szlovák közös rendezésű konferencia Visegrádon
Ismét MTT Vekerdi Online KLub
Időpont: 2023. 04. 27. 16:00 - 18:00
Vendég: Barkóczi Janka