Felhívás doktoranduszoknak recenzió készítésére
Társulatunk lapja, a Századok hirdetménye
A Magyar Történelmi Társulat folyóirata, a Századok, felhívással fordul a magyarországi és határon túli doktoranduszokhoz. Olyan recenziókat várunk, amelyek a közelmúltban (2021-ben, 2022-ben) Magyarországon vagy külföldön megjelent, új és jelentős tudományos eredményeket tartalmazó, magyar vonatkozású történelmi tárgyú szakmunkák (elsősorban monográfiák, forráskiadványok és tematikus tanulmánykötetek) érdemi, elemző és értékelő bemutatására vállalkoznak.
Az írások elkészítésekor a szerzők legyenek tekintettel a következőkre: a recenziók lábjegyzeteket nem tartalmazhatnak, maximális terjedelmük szóközökkel együtt 12 ezer leütés. A választott kötetről nem tartalmi kivonatokat vagy ismertetéseket várunk: a benyújtott szövegnek kritikus módon kell értékelnie a recenzeált munkát. A szerzőnek egyértelműen ki kell fejeznie egyetértését vagy ellenvéleményét a szöveg főbb megállapításaira, módszertani elveire, felépítésére, illetve a felhasznált szakirodalomra és a forrásbázisra vonatkozóan. Világossá kell válnia annak, hogy az elemzett munka mennyiben javította/befolyásolta tárgyának jobb megértését, miben hozott újat az eddigi ismeretekhez képest.
A benyújtott munkák közléséről minden esetben a szerkesztőség dönt. Az elbírálás során a szöveg minőségét és nyelvi szabatosságát is meghatározó tényezőnek tekintjük.
E felhívással a lap szeretne publikálási lehetőséget nyújtani a pályájukat kezdő fiatal kutatóknak, egyúttal hozzá kíván járulni a felgyorsuló (hazai és nemzetközi) szakkönyvkiadás minél hatékonyabb hazai recepciójához is.
Az elkészült recenziókat folyamatosan várja a Századok recenziós rovatának két szakszerkesztője:
Bácsatyai Dániel (daniel.bacsatyai@gmail.com) és Bartha Ákos (bartha.akos@abtk.hu).
Fejezetek a magyarországi oktatás- és neveléstörténetből
Date: 2025. 08. 13. 15:00 - 2025. 08. 15. 13:00
Az MTT 2025. évi nyári konferenciatábora
Kosáry Domokos – A történetíró, a tudománypolitikus és az ember
Date: 2025. 06. 05. 17:00
Romsics Ignác könyvének bemutatója
A familiaritás átalakulásától a modern bürokráciáig
Date: 2025. 05. 29. 10:00 - 2025. 05. 30. 16:30
A (köz-)igazgatás és a (köz-)szolgálat története Magyarországon a késő középkortól a 20. századig
Csillag a házon, csillag a kabáton – A sárga csillag a magyarországi vészkorszakban
Date: 2025. 05. 27. 17:00
Kötetbemutató
Levéltári Délutánok: Jeszenszky Géza – Antall József kormányának első üléséről készült jegyzőkönyv
Date: 2025. 05. 27. 17:00
A Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Történelmi Társulat előadássorozatának évadzáró rendezvénye