Menü
Publikationen der Gesellschaft

Az ember helye - a hely embere - Emberközpontú történetírás - helytörténeti kutatás

Megjelent a Társulatunk által támogatott konferenciakötet Lengvári István, Pilkhoffer Mónika, Vonyó József szerkesztésében

 

 

Miért ez a cím? A szervezők/szerkesztők abból indultak ki, hogy az ember szűkebb hazájában (településén, illetve annak környezetében) fejti ki tevékenységét, itt van otthona, annak adottságai határozzák meg legközvetlenebbül életfeltételeit, lehetőségeit, és itt érik azok a szociális, szellemi, kulturális, politikai, érzelmi stb. hatások, melyek leginkább befolyásolják későbbi sorsát. Ezért az egyes emberek, illetve közösségek életének megismerésére leginkább a lokális történetek feltárása - a helytörténeti kutatás alkalmas. Másrészt, nemcsak a hely határozza meg az ott lakók életét, hanem egy-egy település helyzetének, fejlődésének alakulása polgárai - nem csak kiemelkedő személyiségei - mindennapi munkáján, kezdeményezésein múlik. E megfontolások alapján alakítottuk ki a kötet tervét, melyben a helytörténeti kutatás tartalmi elemeivel, módszereivel és szervezésével, valamint eredményeinek hasznosítási lehetőségeivel kapcsolatos legfontosabbnak vélt szempontokat foglaltuk össze. Elsősorban arra kívántunk válaszokat kapni: 1. Miért különösen kedvező és egyben kívánatos vizsgálati terep egy helység vagy kisrégió történetének feldolgozása a sajátos társadalmi viszonyok, élethelyzetek, azaz az ember (helyi) élete alapos feltárása szempontjából? 2. Ezt milyen részkérdések elemzésével és milyen módszerek alkalmazásával lehet eredményesen végezni? A cél olyan könyv kiadása volt, melyet haszonnal forgathatnak mindazok, akik egy-egy település vagy régió történetének feltárására, esetleg új szempontok alapján történő, ismételt feldolgozására vállalkoznak.

A kötet a Kronosz Kiadó gondozásában jelent meg.

Veranstaltungskalender
programokakozeljovoben
Unsere Sponsoren
 
 
 
Facebook
adoegyszazalek
adoegyszazalekszoveg