Menü
Saját programok és hírek

Kinek a ládáját ásták el Orsovánál?

Filmbemutató és ankét Szombathelyen

Nagy érdeklődés mellett mutatták be a Szent Korona és koronázási kincseink nyomában című dokumentumfilmet a Savaria Moziban a Magyar Történelmi Társulat regionális szombathelyi tagozatával közös szervezésében 2017. április 4-én.
A bemutatót követő ankét vendégei voltak a filmkészítők, Bárány Krisztián rendező és forgatókönyvíró, Bárány Dániel operatőr, valamint a szakértő Prof. Dr. Pálffy Géza is. A jelenlévők: tanárok, diákok, kutatók és érdeklődők több érdekes szakmai és filmes kérdést vetettek fel. 

 A rendezvényről felvétel készült, amely itt érhető el.

 

 

 

 

Programnaptár
Programok a közeljövőben
Támogatóink
 
 
 
Facebook
Az adó 1%-ának felajánlása
A Magyar Történelmi Társulat köszönettel fogad minden olyan támogatást, amely hozzásegíti tudományos és ismeretterjesztő céljai megvalósításához (adószám: 19007706-1-43). Köszönjük!